Balázs Krisztina

Köszöntelek az oldalamon.

A honlapot 2020-ban, a „válság” idején hozom létre, mert ennél aktuálisabb még talán sosem volt, hogy megmentsétek a vállalkozásaitokat, hogy új utakat nyissatok, hogy elgondolkodjatok azon milyen lesz a jövőtök, és hogy megértsétek -akár vezetőként, akár alkalmazottként dolgoztok jelenleg- hogy innentől kicsit másképp kell majd megvalósítanotok azt, amit szeretnétek elérni. Változtatni kell. Ideje magasabb szintre lépni! Kell, valami sokkal hatékonyabb megoldás.

Balázs Krisztina

Lehet-e sikeresnek születni?

1971-ben születtem, a 9-es szám évében, 8-as életút számmal.

Hogy miért is fontos mindez akkor amikor sikerről beszélünk? Mert rengeteg minden gyakorol hatást arra, hogy az életünkben eredményesek leszünk-e, lesz-e elég kitartásunk céljaink, álmaink megvalósítására, vajon vezetőnek születünk vagy meg kell tanulnunk annak lenni? Ha tanulni kell, akkor vajon neked milyen eszközök fognak segíteni?

Jómagam egyszerre kaptam tanítói életutat, és sikeres, vezető szerepet. Talán így történhetett meg, hogy 25 éve vezetek vállalkozásokat, jelenleg is több milliárdos ingatlanberuházás CEO-ja vagyok, valamint egyedi vendéglátó egységeket fejlesztek. Kreatív ember vagyok, aki nem csak az üzletet látja, hanem az üzletet vezető személyt és az ott dolgozó embereket is. Az vagyok, aki összhangot teremt a legkisebbtől a legnagyobbig, hogy minél hatékonyabb legyen egy vállalkozás. Emellett szakmai vezetője vagyok megbízók beruházásainak, a benzinkútipartól a vendéglátóiparon át, hiszen az alapvégzettségem eleve is kereskedelmi menedzser. Ezért mondhatom, igen széles spektrumon tevékenykedem 25 éve.

Mi az, ami miatt unicumnak számítok a vezető-tanácsadói piacon?

Általában coachok, közgazdászok, jogászok veszik körbe a vezetőket. Azonban az esetek többségében mégsem eredményesek a cégek. Megvan ennek is a magyarázata. Több mint egy évtizede kezdtem el keleti tanításokkal foglalkozni a test és lélek szintjén egyaránt. Megtanultam buddhista tanítóktól, indiai guruktól, kínai terapeutáktól, hogy csak az az üzletember lehet boldog, akinek a „lelke szeret a testében lakni” ugyanakkor a tudata képes a pillanatban lenni. Mivel mindez magával ragadott,  jelenleg 24 féle oklevéllel büszkélkedhetem. Az elmúlt 15 évben tehát nem csak tanítottam, hanem folyamatosan tanultam magam is. A legtöbb tanácsadónak csupán egy végzettsége van, egyetlen érdeklődési köre. Ugyanakkor nem foglalkoznak lélekgyógyászattal, buddhizmussal, HKO-val, kvantumfizikával. Én pedig ezeken a területeken is szereztem tapasztalatokat hiszen ezidáig több ezer ember gyógyulását (is) támogattam. Miközben folyamatosan cégeteket vezetek, fejlesztek.Tehát olyan átfogó ismeretrendszerrel rendelkezem, ami azt gondolom, valóban egyedinek számít a vezetői-tanácsadó piacon.

Egy optimálisan működő cég, vállalkozás idomul a vezetőjéhez. Kezdve attól, hogy az ott dolgozó kollegák/munkatársak a vonzás törvénye alapján a vezető hibáihoz vagy erősségeihez csatlakoznak, a vállalkozás helyszínének kiválasztása is a vezető energetikájához fog passzolni. Így történhet meg, hogy minden erőfeszítésünk ellenére, az üzlet nem úgy működik, ahogyan azt elterveztük. Ugyanis pont azt valósítjuk meg, ami a gyengeségünk. Vagy épp csak ideig-óráig érünk el eredményeket, és képtelenek vagyunk tovább lépni egy bizonyos szinten.

Mindezekben a kérdésekben igyekszem segítségedül szolgálni, a következő oldalakon.

Abban az esetben, ha mélyrehatóbban érdekel a kvantumfizika és az információs gyógyászat, kérlek látogasd meg a kifejezetten erre készült honlapomat, a www.balazskrisztina.hu-t.

„A tapasztalat nem az, ami egy emberrel történik; hanem az
amit az ember azzal kezd, ami történik vele.”
(Aldous Huxley)

 

Szeretettel,   Balázs Krisztina

 

Statisztika doboz alcím

Statisztika doboz

1780

1780

Tanácsadások

18

18

Projektek

1250

1250

Képzéseken résztvevők

3000

3000

Elégedett ügyfél

Mindennapi bölcsességeim

Röviden-tömören

Nehéz vagy egyszerű

1

Nehéz vagy egyszerű

Sikerességünk kulcsa nem a sok gondolkodásban rejlik. Sokkal inkább a pillanatban időzés, a tudatos jelenlét és a magabiztosság hozza el számunkra a várt csodákat. Mindez tanulható.

Kihivás vagy feladat

2

Kihivás vagy feladat

Ha mindent amivel szembetalálod magad feladatnak tekintesz nem pedig próbatételnek, akkor sokkal könnyebben tudod azt megoldani. Hiszen minden feladatnak van megoldása.

Probléma vagy megoldás

3

Probléma vagy megoldás

Legyél megoldás centrikus, mert hibákat felsorolni mindenki tud. Azonban a valódi megoldásokat csak azok látják meg, akik képesek a pozitív életszemléletre.

Csoda vagy rutin

4

Csoda vagy rutin

A siker olyan apró, hétköznapi dolgokból tevődik össze, amit nap nap után állandóan megismétlünk. Ha 21 napon át gyakorolsz egy szokást, az az életeddé válik, így lesz a rutinból csoda.

Akikkel örömmel dolgozunk együtt

Partnereink

Gina Oktatás
Bastion Residence
Balázs & Bács Ügyvédi iroda
Soldus Man
MKHOA Homeopátiás Orvosok
Starologer
BolDog Központ
Máriahalom Biofalu